Örömvirág üzenete: Új élet, új érzések


2017.05.30. – Ma az angyalok egy új kezdet üzenetét hozzák Neked. Míg tegnap még lépten-nyomon akadályokba ütköztél, ma már megjelenik egy másik energia is, ami akár merész tettekre is sarkallhat Téged.

Ma pontosul be a Mars és az Uránusz 60 fokos fényszöge. Ez egy olyan harmonikus kapcsolat a két bolygó között, amikor mindkettő pozitív aspektusai erősödnek fel, segítik egymás minőségeinek a kibonzását, és cselekvésre ösztönöznek. A Mars önmagában is a cselekvő erő princípiuma. Mellette ott van most az Uránusz hatása, ami az újítás, a változtatások, a jó értelemben vett lendület energiáját hozza a térbe. Szóval – ha toporogtál is az elmúlt napokban, hetekben – most végre beindulhatnak a dolgaid. Egyrészt végre újra lesz kedved, határozottságod, erőd, másrészt a zavaró hátráltató hatások is eltűnhetnek végre a környezetedből.

Most új irányt vehet az életed. Lehetséges, hogy teljesen újszerű dolog felé indulsz el, de az is lehet, hogy egy olyan új helyzetbe állsz bele, ami ellen eddig minden erőddel tiltakoztál. Most új nézőpontot kaphatsz mindarra, ami zajlik az életedben, és új ismeretekhez is hozzájuthatsz. Ez alatt akár szakmai tudást, de önmagad tisztán érzékelését és tapasztalását is értheted.

Az új beáramlásával együtt a régi elengedése is zajlik. Ez egyénenként eltérő jelentést hordozhat, hisz van, akinek egy korábbi munkahelytől, az eddigi lakóhelyétől, vagy egy konkrét személytől kell elbúcsúznia, elválnia. Mások számára a régi minták elengedése és újak beengedése a nagy feladat. Ez utóbbi sokkal gyakoribb, és érdemes is róla kicsit bővebben beszélni.

Ez az időszak – ahogy arról sok helyen olvashattál, és bizonyára tapasztaltad is – a gyökeres, mély átalakulások ideje. Ami nem rezeg össze az életfeladatoddal, a lelked útjával és a Felsőbb Éned bölcsességével, annak meg kell változnia. A Te életedben is vannak olyan területek, helyzetek, kapcsolatok, amelyeket nem folytathatsz tovább úgy, ahogy eddig. Ez nagyon erős belső transzformációval is jár, mert ahhoz, hogy bizonyos lépéseket megtegyél, a személyiséged, és az érzelmi világod is meg kell(ett), hogy változzon. A mai nap arra is kiváló alkalom, hogy ebben a lelki-érzelmi munkában vedd észre és lásd meg az újfajta hozzáállás lehetőségét, amely egy fontos felismerésen alapul önmagadról.

Most a saját új oldaladat is megismerheted. Azt a Nőt vagy Férfit, akinek talán más tervei és vágyai vannak, mint amire eddig gondolt. Azt az embert, aki – nagyfokú őszinteséggel és bátorsággal felvértezve – be meri vallani és fel meri vállalni, hogy valami változik bennne, hogy új érzéseket, gondolatokat és vágyakat tapasztal, és ezeknek végre helyet is ad az életében.

Ha eddig az az ember voltál, aki mindig a háttérbe vonul, most visszaveheted az életed irányítását. Ha mindig mindenkinek segítettél, még a saját energiád elvesztése árán is, most megtanulhatsz nemet mondani. Ha tagadtad egy fontos érzelmed (lehet ez negatív vagy pozitív egyaránt), végre felvállalhatod. Szerény, visszafogott lényedben megtalálhatod a csábító, buja Nőt…. a nőcsábászban a szerelmes Férfit, a szingliben a családra vágyót, az elkötelezettben a függetlent…

Mivel a mostani bolygóállás kedvez a kockázatvállalásnak is, és ezért tényleg sokak számára most van a nagy változás ideje, nagyonis jól jöhet az angyalok támogatása. Fordulj egy imában vagy meditációban a Teremtőhöz, és kérd, hogy a legjobb úton-módon érkezzenek meg hozzád az égi segítők! Az angyalok tartják körülötted a teret, erőt és vígaszt nyújtanak, segítenek fenntartani a lelkesedésed és a hited, valamint mindenütt jeleket hagynak Neked, hogy megerősítsenek a szándékodban. Engedd át magad az áramlásnak, engedd, hogy megújuljon a gondolkodásod, elmélyüljön és árnyalódjon az érzelmi világod!

Szeretettel,

noemi

Tomek Noémi| Örömvirág
ThetaHealing® instruktor és konzulens
Points-of-You™ tréner
Source Memory Healer
info@oromvirag.hu
www.facebook.com/oromviragtheta
www.oromvirag.hu
+36 (30) 88 302 11

A kártya az Édesvíz kiadó terméke: www.edesvizkiado.hu